Az autómatikus csőgyújtó Nyomtatás E-mail

A Bánki–Csonka-motor másik jellegzetes alkatrésze az automatikus csőgyújtó volt. Ennek a szerkezetnek kísérleteit Bánki és Csonka a végleges típusú Bánki - Csonka motor harmadik példányán végezték, s későbbi motorjaikon már ezt a gyújtószerkezetet alkalmazták.

Az automatikus csőgyújtás jelentőségét akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük a lánggyújtással járó tűzveszélyt. Lánggyújtás esetében a motor egész üzemideje alatt nyílt láng lobogott a hengerfejnél, ami veszélyes volt, s állandó felügyeletet kívánt. A lánggyújtással szemben az automatikus csőgyújtó – az ún. „öngyújtó” – zárt és kellőképp hőszigetelt rézcső volt, melyet a motor beindítása előtt 5 percig petróleumlánggal kellett hevíteni. Ettől kezdve a láng eltávolítható volt, mert a továbbiakban a gyújtócsövet a robbanások melege már önmagában véve is állandóan izzásban tartotta.

Az automatikus csőgyújtót Bánki 1894-ben megjelent tanulmányában már részletesen leírja, de azt a feltalálók, Bánki és Csonka csak 1896. április 25-én szabadalmaztatták. Találmányukra később az Egyesült Államokban is szabadalmat szereztek.

Az automatikus csőgyújtás megszerkesztése annak idején nagyon figyelemre méltó újítás volt ugyan, de jelentőségét az elektromos gyújtás kifejlődésével rövidesen elvesztette. 1900-ban Csonka maga is az elektromos gyújtás alkalmazására tért át, bár egyes motorokon az öngyújtót egészen 1903-ig használta.