Élete, családja
A szülői ház Nyomtatás E-mail

Csonka János 1852. január 22-én Szegeden, az Alsóvárosban született. Apja, Tsonka Vincze, jó nevű kovácsmester volt, kinek Szegeden, a Földműves utca 8. szám alatt volt műhelye. Tsonka Vincze kovácsmester műhelyében patriarkális jellegű kéziipar folyt. Segédei és inasai mind családtagok voltak. Ez a családias jelleg a kis vidéki műhelynek sajátos színezetet kölcsönzött.

Tsonka Vincze „gépépítő” hírében álló kovácsmester volt. Szélmalmokat, vízimalmokat, olajsajtókat, tűzoltó fecskendőket szerkesztett, hajóláncokat kovácsolt. Ő készítette a szegedi kórháznak az orvosi és fogorvosi műszereket, de a környékbeli malmok gépi felszereléseit is. Manapság szinte elképzelhetetlen, minő ügyességet és leleményességet kívánt annak idején az efféle munka. Milyen gyakorlat kellett pl. ahhoz, hogy valaki valamely vastag malomtengelyt vékonyabb keresztmetszetű vasrudakból kovácsolással nagy keresztmetszetűvé hegesszen össze. Művészi ügyesség kellett lapos meneteknek kézzel való kireszeléséhez, vagy belső meneteknek rézforrasztással kovácstűzben való elkészítéséhez is. Nem volt könnyű feladat a különféle alkatrészeket fagerendákból ácsolt vázú, saját készítményű, emberi erővel hajtott esztergapadon megmunkálni. Csak ott lehetett ilyen eszközökkel eredményt elérni, ahol mester és segédek szerették szakmájukat, és szívvel-lélekkel működtek együtt a siker érdekében.

Csonka János, szüleinek hetedik, legkisebb gyermeke, már egész fiatalon apja műhelyébe került és ebben a patriarkális környezetben valósággal belenőtt a családi mesterségbe. Itt, a szülői házban ismerte meg a munka szépségét, mestersége különféle fogásait, itt szerezte meg azokat az első ismereteket is, melyek későbbi pályafutása során olyan biztos alapokat adtak munkásságához. 

 
A fiatal évek Nyomtatás E-mail

Csonka János fiatal éveiben szülővárosában még javában dühöngött a Bach-rendszer. Az elemi iskolában németül tanítottak, a hivatalokban, a postán csak németül beszéltek. Az életszínvonal nyomott volt, az egészségügyi viszonyok felette elmaradottak.

A fiatal Csonka János hamarosan szűknek érezte a szülői házat, s terhesnek az elmaradott szegedi viszonyokat. Tudásszomja apja műhelyéből előbb az Alföld–Fiumei vasút szegedi főműhelyébe (1871), majd a MÁV budapesti fűtőházába hajtja (1873). Közben állandóan tanul, és behatóan tanulmányozza a gőzgépek és gőzmozdonyok szerkezetét. Minthogy pedig itthon tanulmányainak kiegészítésére csak korlátolt lehetőségek álltak rendelkezésére, elhatározza, hogy tanulmányútra megy a művelt Nyugatra. Ezt a tervét rengeteg nehézség és nélkülözés közepette meg is valósítja. Elsajátítja a német nyelven kívül a francia nyelvet is, és nekivág a maga erejéből a világnak.

Tanulmányútja során először Bécset látogatja meg, ahol a K. K. Österr. Staatseisenbahn Gesselschaftnál vállal állást (1874). Közben szorgalmasan tanulmányozza a múzeumokat, kiállításokat. Bécsből Korneuburgba, St. Pöltenbe, majd Zürichbe kerül. Itt az Escher Wyss et Cie cég műhelyében helyezkedik el. Zürichből Párizsba megy (1875), ahol hosszabb időt tölt el.

Csonka János nem sokkal a porosz–francia háború befejezése után érkezett Párizsba. Németországot ekkor már egyesítették, de még csak politikailag. Maga Párizs az ostromot gyorsan kiheverte és rohamos fejlődésnek indult. Iparának ugrásszerű fejlődését azonban erősen gátolta a nagyfokú energiahiány. A gőzgép – többféle okból – nem tudta az ipar újabb hajtásait, a pinceműhelyekből gomba módra sarjadó kis- és középüzemek energiaszükségletét kielégíteni. Mesterkélt megoldásokat és szerkezeteket agyaltak ki, hogy mechanikai erőforrásokat teremthessenek. Vízvezetékkel hajtott erőgépecskéket, csekély teljesítményű hőlégmotorokat próbáltak alkalmazni. Később óriási költséggel kompresszortelepeket építettek, és az egész városra kiterjedő nagynyomású sűrített levegős csőhálózatot létesítettek, hogy az energiaszétosztás kérdését megoldják.

Csonka Párizsban a pontos munkájáról híres F. Journaux–Leblond-féle varrógépgyárban vállalt állást. Titkos vágya a varrógépgyártás megismerése volt. Azt tervezgette, hogy majd megkísérli a varrógépgyártást Magyarországon meghonosítani.

Párizsban a kisebb üzemekben ez idő tájt kezdtek rohamosan elterjedni a világítógázzal hajtott különféle motorok. Csonka behatóan tanulmányozta ezeket, többek közt Lenoirnak egy kisebb párizsi nyomdában felállított motorját. Itt ismerte fel, minő hatalmas gazdasági előnyöket jelent a világítógáz-motor, mint a kis műhelyek ez idő tájt legcélszerűbb energiaforrása.

Megismervén a francia gépipari technikát, Csonka Párizsból Londonba, majd Anglia egyéb ipari központjaiba látogat el. Innen ismét visszatér Párizsba (1876). Mindenütt tanul, megfigyel, jegyez, vázlatot készít, szorgalmasan látogatja a kiállításokat és a könyvtárakat.

A hosszú tanulmányút során szerzett ismeretek és élmények alapvető kihatással voltak Csonka egész későbbi munkásságára. Fiatal korában szerzett benyomásaira évtizedek múlva is részletesen visszaemlékezett. Ebben csodálatos emlékezőtehetsége is segítette. Később is, majd minden évben, karácsony tájt ellátogatott Párizsba, leginkább az ipari kiállítások alkalmából. Innen visszatérőben szívesen tartózkodott még Lyonban, Zürichben, Milánóban és Bécsben is. Külföldi tanulmányútjai széles látókört, gazdag műszaki ismeretanyagot és helyes ítélőképességet biztosítottak számára.

 
A műegyetemi tanműhely Nyomtatás E-mail

Csonka párizsi tartózkodása alatt véletlenül értesült arról, hogy a budapesti József-műegyetem rektora pályázatot írt ki a Pilch Ágoston professzor vezette gépiparműtani tanszék tanműhelyének művezetői állására. Csonka János a pályázatról értesülvén, azonnal hazautazott, de kérvényét így is csak elkésve, határidő (1876. okt. 15.) eltelte után tudta benyújtani. A pályázaton harmincketten vettek részt, köztük jóval idősebb gépészmérnökök is. Mégis az állást – értékes külföldi gyakorlatára való tekintettel – a pályázók legfiatalabbika, a 25 éves Csonka nyerte el.

A műegyetemi tanműhely művezetői állásának komoly külföldi gyakorlattal bíró személlyel való betöltését a magyar ipar akkori sajátos helyzete tette felette indokolttá. Magyarország ti. elmaradt, mezőgazdaságot művelő terület volt, melyben a kis számban meglevő iparvállalatok is idegen, főként osztrák kézben voltak. A nagy gyárak ügyvezetésének nyelve jórészt német volt. A kiegyezést követően a helyzet lényegesen javult ugyan, de kevés lévén a magyar szakember, különös fontosságú volt, hogy a műegyetem a kibontakozó félben levő magyar gyáripar vezetésére jól képzett mérnöknemzedéket neveljen. E tekintetben a műegyetem gépműhelyére is komoly feladat hárult.

Csonka a műegyetem tanműhelyében vállalt művezetői állását 1877. február 11-én foglalta el. Ebben az időben a műhelynek nem voltak beosztott alkalmazottai, e nélkül pedig a műhely nem láthatta el kellőképp feladatát, a gépészmérnök-hallgatók hatásos gyakorlati oktatását.

Átlátva a helyzet fonák voltát, Csonka azonnal javaslatokat dolgozott ki annak megjavítására. Felajánlotta, hogy saját maga költségére vállalja 5-6 szakképzett munkásnak, köztük egy öntödei formázónak állandó alkalmazását. Ennek fejében csak azt kérte, hogy szabad idejében a műhely gépeit saját céljaira is hasznosíthassa. Ez a javaslat a műegyetem - elsősorban Sztoczek József, rektor részéről - meleg fogadtatásra talált. A javaslatnak megfelelően Csonka és a műegyetem között szerződés jött létre, mely lehetővé tette, hogy Csonka a műegyetem gépműhelyét a tanítási időn kívül iparfejlesztési célokra igénybe vegye.

A Műegyetemi Tanműhelyben születtek meg a tervek és részben itt készültek el az első magyar gázmotor, a Csonka féle gáz- és petróleummotor, a gázkalapács, a Bánki-Csonka motor, a porlasztó, az autómatikus csőgyújtó, az anyagvizsgáló gépek, a motoros triciklik, a postaautók, a személy- és csomagszállító autók, a kisautók és a motoros agregátorok.

Mindezekről a honlap Csonka János Munkássága menüpontja tartalmaz részletes ismertetést.

 
Távozása a műegyetemi tanműhelyből Nyomtatás E-mail

A műegyetemi tanműhely Csonka vezetése alatt – a hallgatóság létszámának növekedésével lépést tartva – egyre bővült és a műegyetemi hallgatóság gyakorlati kiképzésének fontos tényezőjévé fejlődött. Ez az intézmény tette lehetővé, hogy a műegyetemi hallgatóság már az egyetemi évek alatt közvetlen bepillantást kapjon a modern precíziós gépgyártás fogásaiba, és szabadon tanulmányozhassa a műhelyben előállított különféle gépszerkezeteket készítés és szerelés közben.

Bármily előnyös is volt azonban a műegyetemi tanműhely sok irányú működése a műegyetemi oktatás szempontjából, a vezető gépgyárak nem tekintették jó szemmel Csonka munkásságát. Csonkában csak a konkurrenst látták, s kifogást emeltek ipari tevékenysége ellen. Csonka ezért 1912-ben a műegyetemmel kötött szerződését felbontotta, s motorjának terveit a gyártás jogával együtt három nagy gyárnak (Röck István gépgyárának, a Magyar Általános Gépgyárnak, valamint a Magyar Waggon és Gépgyárnak) adta át.

Csonka főnökének, Rejtő Sándornak nyugalomba vonulásával egyidejűen 1924. június 30-án vonult nyugalomba, de munkakörét még 1925 január végéig továbbra is ellátta. Távozásakor a Műegyetem tanácsától elbúcsúzván, többek közt ezeket írta:

„Távozásom küszöbén mély megilletődéssel tekintek vissza azon megtisztelő bizalomra, mely működésem egész ideje alatt a t. Tanács részéről velem szemben megnyilvánult, mely ez intézetnek hajdani szerény kereteiből a mai hatalmas intézménnyé való kifejlődését az intézet kötelékén belül megérni számomra lehetővé tette, és sokszorosan hálás vagyok azon reám kitüntető felhívásért, mellyel élt. Schimanek Emil rektor úr megtisztelt, amidőn hivatali állásom továbbvitelére szólított fel… Mikor mindennek dacára más irányú elfoglaltságom sajnálattal arra kényszerít, hogy a t. Tanácstól felmentésem kérjem, teszem azt azon tiszteletteljes reményben, hogy jóindulatú sz. támogatását a jövőben is megtarthatom.”

 

 
Gyáralapítás és újabb szabadalmak Nyomtatás E-mail

Csonka nyugalomba vonulása előtt a műegyetem tanműhelyében öt kis szerszámgépet készített magának: egy esztergapadot, egy maró-, egy fúró-, egy fűrész- és egy gyalugépet. Ezeknek a gépeknek a birtokában 1924. év végén – 73 éves korában – kis gépműhelyt rendezett be Budapesten a XI. Bartók Béla út 31. sz. bérház alagsorában minden anyagi tőke nélkül, de annál nagyobb erkölcsi tőkével.

Csonka János, aki a jó kedvvel végzett szüntelen alkotó munkában testi-lelki frissességét épen megőrizte, fiatalos lendülettel kezdett ismét munkához. A kis műhely, melynek munkásai  szegedi hagyományoknak megfelelően kezdetben Csonka fiai voltak, pontos és szakszerű munkájával hamar közismertté lett, és gyors fejlődésnek indult. A kis javítóműhely rövidesen áttért motoralkatrészek gyártására, majd 1925-től kezdve visszatért Csonka hagyományos munkaterületéhez: a motorgyártáshoz.

Csonka még a Bánki részére készített kéthengeres „boxer”-motor készítése kapcsán megismerte azokat az előnyöket, amelyeket ez az elrendezés a gyakorlatban jelentett. Csak ezeknek a motoroknak rázásmentes, kiegyensúlyozott szerkezete tette lehetővé, hogy azokat Bánki a budapesti lóvasút rozoga kocsijainak hajtására felhasználhatta. Ennek nyomán elindulva Csonka kéthengeres csónak-külmotort tervezett, amely sok tekintetben mintájául szolgál a későbbi rohamcsónak-motoroknak. Ezt követőleg ugyancsak szembenfekvő elrendezésű, úgynevezett „boxer”-motorokat készített a MÁV vasúti hajtányai részére. Később léghűtéses, majd vízhűtéses, gyorsjárású boxer-motorokat szerkesztett hordozható áramfejlesztő gépek hajtására. Utóbbiak rádiótechnikai és üzemi célokra termeltek áramot, vagy láncfűrészt, szerszámgépet, kompresszort, tűzoltó szivattyút hajtottak.

A különféle új motorfajták tervezése és gyártása új meg új feladatokat jelentett, s nem egy elmés, új szerkezet kialakítására vezetett. Ebből az időből származik Csonka utolsó három szabadalma is, melyek jelentősen hozzájárultak a gyárban készített motorok sikeréhez.

 
Az utolsó évek. Halála Nyomtatás E-mail

Csonka János öreg napjaiban is állandóan, serényen dolgozott. Talán ennek köszönhető, hogy szellemi és testi rugékonyságát hosszú élete végéig épen megőrizte. 1934 tavaszán – 83 éves korában – súlyos műtéten esett át. Ebből szerencsésen felépülvén, ismét szorgalmasan folytatta munkáját. Ekkor jelentette be utolsó szabadalmát.

Az utolsó években is példásan tevékeny volt. Nap-nap után délelőtt is, délután is megjelent kis gyárában, magyarázott, bírált, oktatott. Otthon sem pihent. Késő estig rajzolt, szerkesztett.

88 éves korában, még a második világháború kitörése előtt kapott megbízást a török kormánytól egészen könnyű – hátizsákban hordozható – kis négyütemű benzinmotorok készítésére. Fiatalosan, teljes szellemi frissességben ült ismét rajzasztala mellé, és vetette papírra elgondolásait. Ezen gépecske terveit azonban már nem tudta befejezni. Hirtelen rátört betegsége miatt a rajztábla mellől ment kórházba, ahol két héttel később, 1939. október 27-én, 88 éves korában elhunyt. Motorterveit a később tragikus körülmények közt elhalt kedves tanítványa, Toperczer Pál főmérnök fejezte be.