Munkássága
Az alkotás és oktatás évtizedei a Műegyetem tanműhelyében Nyomtatás E-mail

„A Műegyetem rektora által hirdetett pályázat a Pilch Ágoston professzor vezetése alatt álló Gépiparműtani tanszék tanműhelyének művezetői állására vonatkozott. A megtisztelő állásra 32 jelentkező pályázott, köztük hosszú gyakorlattal rendelkező gépészmérnökök is. A Műegyetem Tanácsának rendkívüli ítélőképességére vall, hogy a legfiatalabb pályázót, a 25 éves Csonka Jánost bízta meg a műhely vezetésével. A pályázó a legfiatalabb volt ugyan, de a világlátott, idegen nyelveket beszélő, nagy gyakorlattal rendelkező ifjúban a bírálók helyesen látták meg azt a férfit, aki az iparilag elnyomott ország mérnöknemzedékeit lesz hivatva kiképezni. Azt természetesen még nem sejthették, hogy ezzel egy különleges képességekkel megáldott alkotó zseninek biztosítottak kedvező lehetőséget arra, hogy terveit megvalósíthassa.

            Csonka János 1877. február 11-én kezdte meg működését az akkori Műegyetemen. Érdekes véletlen, hogy 16 évvel később ugyanezen a napon jelentette be szabadalomra – a világon elsőként – a porlasztót, közösen a nála 7 évvel fiatalabb barátjával és szerzőtársával, a későbbi professzorral, Bánki Donáttal együtt.

A Műegyetem tanműhelyében kezdetleges állapotok voltak. Az energiát egy Schmidt-féle vízoszlopgép szolgáltatta akkor, amikor Franciaorszában már ezrével dolgoztak a gázgépek, és a nagy ipari államokban megjelentek a folyékony tüzelőanyaggal hajtott belsőégésű motorok is. Személyzet nem állt rendelkezésre, az alkotásra vágyó Csonka János pedig tudta, hogy további szakembere bevonása nélkül nem lehet sem a korszerű oktatást, sem a szükséges továbbfejlesztést biztosítani. Az egyetem vezetősége ezért szívesen fogadta azt az ajánlatot, hogy a saját költségére alkalmazzon szakmunkásokat, akiknek munkáját a tanműhely gépein a maga céljaira is felhasználhassa. A megkötött szerződés lehetővé tette, hogy a műegyetemi tanműhely az ország egyik legfontosabb iparfejlesztési központjává váljék.

            Csonka János mindenekelőtt az elavult energiaellátást korszerűsítette. Tájékozottságára jellemző, hogy ekkor már nem Lenoir-féle gázgép beszerzését javasolta, hanem az 1876. évi párizsi világkiállításon nagy sikert aratott Otto-Langen-féle, sokkal jobb hatásfokkal dolgozó atmoszferikus gázgépet. Ezt viszont rövidesen egy Swidorski-féle petróleummotor váltotta fel. Ezek a motorok nemcsak az elvi működés és a szerkezet tanulmányozását tették lehetővé, hanem az üzemi jellemzők megfigyelését is. A nagy invencióval megáldott, alkotásra vágyó Csonka János hozzáfogott egy tökéletesebb gázmotor megszerkesztéséhez és azt a tanszékvezető Pilch Ágoston beleegyezésével meg is építette.”

/Forrás: Szőke Béla: Műszaki Nagyjaink Első kötet /Terplán Sándor: „Csonka János”/

 
Az első magyar gázmotor Nyomtatás E-mail

Amidőn Csonka a műegyetemi tanműhely vezetését átvette, a tanműhely energiaellátását egy Schmid-féle vízoszlopgép biztosította. Később – Dr. Szabó Gusztáv ny. műegyetemi tanár szíves közlése szerint – ezt a gépet Langen–Otto-féle atmoszferikus gázgéppel, majd Swidorski-féle petróleummotorral váltották fel. E gépek tanulmányozása kedvező lehetőséget nyújtott arra, hogy a fiatal Csonka a gázgépek fejlődését fokról fokra kövesse és bátorítást nyújtott arra, hogy maga is tevékenyen bekapcsolódjék a gázgépek tökéletesítésére irányuló munkába. Ezt a törekvését főnöke, Pilch Ágoston műegyetemi tanár megértően támogatta: Csonka kérésére beleegyezett abba, hogy Csonka a tanműhely energiaellátásának biztosítására maga szerkesztette gázmotort készítsen.

Ez a motor – az első magyar gázmotor – Csonka műegyetemi tevékenységének első éveiben került üzembe. Rajz, leírás nem maradt fenn a gépről, de Csonka elbeszéléséből ismeretes, hogy szelepes megoldású, négyütemű motor volt, melynek vezérlését maga a főtengely végezte ráékelt hornyos tárcsa segítségével. Utóbbinak homloklapján hurkolt epicikloishoz hasonló hornyos pálya volt bevágva. Ezt a kettős hurkolt pályát a szelepemelő kulisszaköve a főtengely két fordulata alatt egyszer futotta be. Ezzel elérhető volt, hogy a négy ütemnek megfelelően a szelepek nyitása és zárása a főtengely minden második fordulatakor következzék be.

Fel kell hívni a figyelmet azokra a nem csekély nehézségekre, melyek közt Csonka első motorját elkészítette. Mily nehéz lehetett pl. egy vízhűtéses hengert házilag önteni. Maguk a szerszámok is meglehetősen kezdetlegesek lehettek. A Csonka-gépgyár ereklyegyűjteményében még megvolt pl. egynéhány szívfúró, melyeket Csonka készített magának, még a spirálfúró előtti időkben, de már Morse-féle kónusszal. Csak ha ezekre a nehézségekre gondolunk, akkor értékelhetjük helyesen Csonka Jánosnak az első gázmotor előállításával nyújtott úttörő teljesítményét.

Csonka kísérleti motorját a József-műegyetem gépműhelyében, a Kétnyúl (ma Szamuely) és Csillag (ma: Gönczy Pál) utcák sarkán álló ún. Nagel-ház udvari, hátsó szárnyában állította fel. Érdemes lenne ezt a helyet a magyar műszaki emlékek iránti tiszteletből emléktáblával megjelölni.

 
A Csonka féle gáz- és petróleummotor Nyomtatás E-mail

Csonka János a kísérleti gázmotor elkészítése után oly motort konstruált, mely két csap egyszerű átállításával tetszés szerint világítógázzal vagy petróleummal volt hajtható.

Az új motor tervei 1882-ben már minden bizonnyal készen voltak, hiszen Csonka hagyatékában fennmaradt egy 1883. I. keltezésű rajz, amely a motor kiforrott alakját már német feliratokkal tartalmazza. Ez a rajz nyilván szabadalmi bejelentés céljára készült, s feliratait nem tekintve, azonos azzal a magyar feliratú rajzzal, amelyet Csonka az 1884. november 26-án „gáz- és petróleummotor” címen benyújtott szabadalmi bejelentéséhez csatolt.

Az új Csonka-féle gáz- és petróleummotor 3 lóerős volt. Műhelyrajzai és indikátor diagramjai 1944-ben még megvoltak, azonban a háborús események során elpusztultak. Így mindössze saját készítésű mágnesgyújtója maradt fenn, mely 1941-ben a Csonka-gépgyár házi múzeumába került.

Mint a szabadalmi rajzból és leírásból megállapítható, a gép kétütemű volt, s az akkori általánosan elterjedt felfogásnak megfelelően hosszú szívócsővel készült, mely egyben a robbanótér részét képezte. A hajtórúd még keresztfejjel volt kialakítva. Érdekes újítás volt, hogy az annak idején szokásos tolattyús elrendezés helyett kizárólag szelepes megoldással készült. Villamos megszakító gyújtása volt, s e tekintetben fejlettebb volt, mint a nyílt lánggyújtással működő korabeli motorok. Nevezetesen újítást jelentett az a körülmény is, hogy a gép könnyen volt átállítható, gázról petróleumhajtásra és viszont. Ezzel lehetségessé vált, hogy ugyanaz a motor, ha a gázszolgáltatás kimaradt, gáz helyett petróleummal legyen hajtható.

A Csonka-féle gáz- és petróleummotor kritikai ismertetése Lipthay József már említett tanulmányában található meg. Szerinte

„Ha… a Csonka-motort összehasonlítjuk a korabeli motorokkal, megállapíthatjuk, hogy a kétütemű gépek között a legjobban sikerült volt…” „A kétütemű Csonka-motor … megállta a helyét a korabeli négyütemű gépek mellett is. A kétütemű problémát Csonka teljesen önálló módon oldotta meg, úgyszintén a gáz- és benzinüzem egyszerűen átváltható lehetőségét. Külalakjában ez a szelepes gép, a Daimler-motort kivéve, legjobban közeledett a később kialakult belsőégésű motorok formájához.”

Csonka újfajta gáz- és petróleummotorának egy példányát 1883-ban a műegyetem gépműhelyében állította fel, s az ott egészen 1888-ig kifogástalanul működött.

Sajnos, Csonka nem rendelkezett megfelelő anyagi eszközökkel, s ezek híján nem tudta újításait értékesíteni. Így a sok fáradsággal létrehozott újítások kihasználatlanok maradtak. Kortársa, Straub Sándor erre nézve az alábbiakat jegyzi fel 1887-ben megjelent tanulmányában:

„Hazánkban tudtommal gázmotort legelőször Csonka J., a kir. József-műegyetem gépműhelyének vezetője készített. Ezen motoron Csonka, amennyire ráért, több ideig dolgozott, s az indikátor diagrammok, melyeket motoráról felvett, a körfolyam jó valósításáról tanúskodnak. Kár, hogy magyar ember találmányának hasznosítását a kivitelhez szükséges anyagi eszközök hiányai e téren is meggátolják.”

 
A gázkakapács, a Bánki-Csonka motor Nyomtatás E-mail

Bánki és Csonka együttműködésének egyik nevezetes eredménye az ún. gáz- és petróleumkalapács.

Ez a szerkezet tulajdonképpen ikergép volt, mely a gépműhely transzmissziótengelyét volt hivatva hajtani, de ezenfelül kovácsolásra is igénybe volt vehető. Az üzemben levő gép minden különösebb előkészület, vagy indítási idő nélkül minden pillanatban kovácsolásra is kész volt: egyetlen könnyű emelőkar, vagy pedál mozdítására a kalapács máris ütött. A kalapács ütőkosa nem volt mechanikai összeköttetésben a motor erőkifejtő tengelyével, sem annak lendítőkerekével, mivel az ütőkost csak a robbanógáz gyorsította. Így az ütés ereje nem vette közvetlenül igénybe a motor kényesebb alkatrészeit.

A Bánki–Csonka-féle gázkalapács első példánya kétlóerős kivitelű volt. Ezt a gépet Csonka 1888-ban készítette, s a műegyetem gépműhelyében állította üzembe. Itt a gép egész 1910-ig 22 éven át volt használatban.

Bánki és Csonka a gázkalapácsot Magyarországon 1890. aug. 17-én szabadalmaztatták. A gépre ezenkívül 1891. aug. 25-én német szabadalmat is szereztek.

Magyarországon a gázkalapácsot a Ganz-gyár 2–10 lóerős kivitelben gyártotta. Németországban a Berlin Anhaltische Maschinenbau A. G. rendezkedett be gyártására. Ez a gyár egy általa készített Bánki–Csonka-féle gázkalapácsot az 1896. évi berlini ipari kiállításon mutatott be.

A Bánki–Csonka-féle gázkalapács aránylag egyszerű szerkezetű volt. Külföldön forgalomban voltak egyéb, bonyolultabb szerkezetű gázkalapácsok is, ezek azonban semmivel sem voltak a Bánki–Csonka-féle kalapácsnál jobbak, és mihamar el is tűntek a gyakorlatból. Ezekkel szemben a Bánki–Csonka-féle kalapácsok sokáig tartották magukat és a vidéki kisebb műhelyekben hosszú időn át igen jó szolgálatot teljesítettek.

 


 

 

 

Bánki és Csonka a leobersdorfi motorok szakszerű átkonstruálása, majd a fekvő hengerű „Ganz motor” megszerkesztése után hozzáláttak saját elképzelésüknek megfelelő újfajta négyütemű benzinmotor tervezéséhez (1890). Az új motor a kisipar és mezőgazdaság igényeit óhajtotta kielégíteni.

Az első kísérleti gép elvi vázlata a Ganz-gyár 1890. évi német nyelvű árjegyzékében található meg. A gépnek zárt motorháza, álló hengere és nyíltlángos, izzócsöves gyújtása volt. A főtengely a henger középsíkjából oldalra el volt tolva, a kompressziótér még kúpos volt. Ezen a gépen végezték Bánki és Csonka híres karburátor-kísérleteiket.

Az első kísérleti motort Csonka később értékesítette. A gép többször gazdát cserélt, míg végül 52 évi szolgálat után, a Csonka-gépgyár házi múzeumába került. E gépet jelenleg a Közlekedési Múzeum őrzi.

Bánki és Csonka tovább tökéletesítették motorjukat, s 1893 februárjában már a nyilvánosságnak is bemutatták. Erről a bemutatásról Sporzon Pál a következőképpen emlékezik meg a Köztelek 1896. évfolyamában:

„Midőn az ország magyar gazd. egyesület 1893. évi februárban Budapesten az első gazdasági előadási ciklust rendezte, a jelen levő gazdáknak alkalmuk volt a műegyetem gazdasági gépszertárában egy kis két lóerejű petróleummotort működésben láthatni.” „E motor akkor még, hogy úgy mondjam, gyermekkorát élte, s csak az idén tavasszal érte el, hosszú kísérletezések után azon tökéletes alakját, mely jelenleg az összes petróleummotor rendszerek közt, egyszerűség s talán munkabírás dolgában is a legelsőhelyek egyikét foglalja el.”

A kísérleti motorral végzett beható próbák alapján a feltalálótársak motorjukat – az ún. Bánki - Csonka motort – egyre tökéletesebbé tették. 1894-ben a gép már teljesen kiforrott szerkezetű volt. Leírása Bánki tollából a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye és a Technológiai Lapok 1894. évfolyamában található meg.

Az első Bánki - Csonka motorok még nyílt lángú csőgyújtóval készültek, de – Csonka feljegyzése szerint – a feltalálók a harmadik géppéldányon már kísérleteket végeztek az ún. automatikus csőgyújtás bevezetésére. A későbbi motorok már ezzel a gyújtószerkezettel készültek. Bánki 1894-ben megjelent cikkében már le is írja az „öngyújtó” szerkezetét.

A Bánki - Csonka motor – különösen a porlasztó és öngyújtó révén – korának legtökéletesebb, leggazdaságosabb üzemű motorja volt, s rövidesen országszerte ismertté és kedveltté lett. Sporzon Pál egykorú megállapítása szerint;

„…a motor magyar találmány, mégpedig oly kitűnő találmány, mely a legnevesebb külföldi hasonló gépek bármelyikével felveheti a versenyt.”

A Bánki - Csonka motorok az ország különböző mezőgazdasági üzemeiben fél évszázadon át voltak üzemben, s céljaiknak kitűnően megfeleltek. Egyik példányukat műszaki ereklyeként a Közlekedési Múzeum, a Budapesti Műszaki Egyetem Gázgépek és Automobilok Tanszéke, illetve a kassai Technika Múzeum őrzi.

 
A porlasztó Nyomtatás E-mail

Bánki és Csonka az új motorjukkal folytatott kísérletezés közben 1893. febr. 11-én „Újítások petróleummotorokon” címen (Levéltár Vd. XXVIII. 2654) találmányukra szabadalmi igényt jelentettek be. A szabadalmi beadvány a gép petróleummal való táplálására szolgáló készüléket – a porlasztót – és a gép különleges szabályozó szerkezetét említi találmányként. Ezek közül itt csak a porlasztóról kívánunk megemlékezni.

A Bánki – Csonka-féle porlasztó a petróleumot (benzint) nem gáz, hanem apró folyadékszemcsékből álló felhő alakjában adagolja a hengerbe. A porlasztás a virágpermetező fúvókához hasonló elv szerint működő szerkezettel történik, de nem fúvóhatással, hanem a motor szívóhatásával működtetve. Fontos kelléke a porlasztónak, hogy a folyadékszint állandó legyen. E követelmény biztosítására a szabadalmi rajz különféle megoldásokat mutat be. A motor teljesítménye és a fordulatszám pillangószeleppel szabályozható, a gázkeverék legcélszerűbb összetétele pedig tűszeleppel, vagy átfúrt tűszeleppel üzem közben is beállítható.

A szabadalmi bejelentés, mint már említettük, csak 1893. február 11-én történt meg, de talán még akkor sem jött volna létre, ha Lázár Pál műegyetemi tanár előző nap, 1893. febr. 10-én pénteken nem tart előadást „Gazdasági motorok” címen a műegyetem mezőgazdasági gépkísérleti állomásán az Országos Magyar Mezőgazdasági Egyesület részére. Ezen az előadáson, melyről később Sporzon Pál is megemlékezett, Lázár a nyilvánosság előtt ismertette Bánki és Csonka újításait (Köztelek 3/1893, p. 161. és p. 216, továbbá Köztelek 4/1894, pp. 1290–92). Ezért azután Bánkinak és Csonkának sürgősen intézkedniök kellett tanulmányuk szabadalmaztatása iránt, nehogy az más részéről kisajátíttassék, illetve újdonságjellegét elveszítse. Ehhez járultak még azok az okok is, amelyekre Lipthay József hívta fel Csonka Jánosról írt tanulmányában a figyelmet:

„Más gond is volt, éspedig nem csekély. Bánki már internacionális kapacitásnak számított, és még nem volt diplomája. Az akkor kialakuló műegyetemi pályafutásának is akadályát képezte ez a hiány. Ilyen önálló szellemnek a vizsgázások extra keserves követelmények, de meg kell lennie, és végre 1893. febr. 9-én megvolt a diploma. Két nap múlva készen volt a szabadalmi bejelentés is, és be is adta (1893. febr. 11.). De a kimerült idegállapot meglátszott a beadványon.”

A hirtelen benyújtott, szinte hevenyészett szabadalmi bejelentés az új Bánki – Csonka-motornak még régebbi, 1891. évi alakját mutatja. A szabadalmi rajzon ugyanis a kompressziótér még kúpos kialakítású, holott éppen Bánki volt az, aki már 1892-ben megjelent híres dolgozatában az öblös kompressziótér káros voltára hívta fel a figyelmet. Tehát Bánki és Csonka az 1893. évi szabadalmi bejelentés céljára a motor és porlasztó egy már régebben készült és éppen kéznél levő 1891. évi rajzát használta fel. Ez is igazolja, hogy a porlasztó 1891-ben már valóban megvolt.

Bánki és Csonka 1893. február 11-én kelt szabadalmi beadványában a porlasztó csak mint egyik szabadalmi igénypont fordult elő. Ezért a feltalálók 1893. október 18-án a porlasztóra önálló szabadalmat is kértek, mégpedig ezúttal Lázár – Bánki – Csonka néven. Lázár L. Pál abban az időben műegyetemi tanár és elismert szaktekintély volt. Bánki és Csonka az ő személyének bevonásával akarta biztosítani, hogy a közös szabadalmak értékesítésére önálló gyárvállalat, illetve gyári osztály létesüljön, s a Ganz-gyár a közös Bánki–Csonka-szabadalmak értékesítésére nézve létrejött terhes szerződést ne vegye figyelembe. Lázár, Bánki és Csonka egymás közt 1893. június 14-én meg is állapodtak abban, hogy a létesítendő gyár vezetője Csonka lesz. A szabadalmi jutalékokon való osztozás arányát 1:1:1-ben állapították meg. Lázárnak azonban jó összeköttetése és tekintélye ellenére sem sikerült a tervezett vállalatot létrehoznia, s így a Bánkival és Csonkával kötött megállapodás önmagától megszűnt anélkül, hogy Lázár bármiféle kárpótlást kapott volna. Ez a tény is igazolja, hogy Lázárnak a tervezett üzleti vállalkozás létrehozására irányuló tevékenységén kívül semmi dolga sem volt a Lázár – Bánki – Csonka néven bejelentett találmány létrehozásában. Ugyanezt a körülményt bizonyítja egyébként az is, hogy Bánki és Csonka később 1897. dec. 14-én Lázár nevének említése nélkül szabadalmaztatják találmányukat az Egyesült Államokban.

Meg kell jegyezni, hogy a Bánki – Csonka-motor első, kísérleti példánya a 30-as években hosszas nyomozás után tizenkettedik gazdájánál eredeti porlasztóval és lánggal fűtött gyújtócsövével együtt megkerült. Ennek a motornak a porlasztója – a világ első benzinporlasztója – még nem üres bádogúszóval, hanem tömör parafaúszóval készült. A motor jelenleg a Közlekedési Múzeumban hirdeti a magyar feltalálók érdemeit. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a Bánki – Csonka-féle porlasztó annak idején az 1900. évi párizsi világkiállításon, majd pedig az 1959. évi brüsszeli világkiállításon is bemutatásra került.

Mint ismeretes, külföldön általában Wilhelm Maybachot tartják a porlasztó feltalálójának, aki 1893. aug. 17-i elsőbbséggel a porlasztóra vonatkozó francia szabadalmat (Brevet No 232 230) kapott. Ezzel szemben Bánki és Csonka szabadalmi bejelentésének időpontja 1893. febr. 11., tehát a magyar feltalálók mintegy fél évvel megelőzték Maybachot. Nem érdektelen annak megemlítése sem, hogy Maybachnak nem sikerült találmányára német szabadalmat szereznie. Németországban ui. a szabadalmi hivatal gondos elővizsgálati kutatást végez, s nyilván nem adta meg Maybachnak a kért szabadalmat a már ismert Bánki – Csonka-féle szabadalom miatt. Viszont tény, hogy a Lázár – Bánki – Csonka-féle német szabadalom, mely a porlasztónak csak egy szerkezeti elemét védi, 1893. november 7-i elsőbbséggel adatott meg. Több közlemény, így Schimanek Emilnek Bánki munkásságával foglalkozó, egyébként kitűnő könyve is, összecseréli ezt az 1893. október 18-i magyar szabadalmi bejelentést a prioritást dokumentáló 1893. február 11-i magyar szabadalmi bejelentéssel.

Sajnos, a Ganz-gyár a múlt század utolsó éveiben főként a vagongyártásra helyezte a súlyt, és nem sok figyelmet fordított a Bánki – Csonka-szabadalmak kiaknázására. A szabadalmi díjakat sem fizette rendszeresen, s emiatt a porlasztóra vonatkozó szabadalom is idő előtt megszűnt. Pedig eközben a párizsi Longuemare-cég már sorozatosan gyártotta a Bánki – Csonka-féle elv szerint működő porlasztókat. Bánki fel is hívta erre a körülményre Mechwartnak, a Ganz-gyár vezérigazgatójának figyelmét, de az, a nagy költségekre való tekintettel, nem vállalkozott szabadalmi per megindítására. Pedig ha a Ganz-gyár idejében felismeri a találmány jelentőségét, és a porlasztó gyártására önálló gyárvállalatot alapít, ez a szabadalom védelmében hatalmas vállalattá fejlődhetett volna.

A karburátor szerkezetét Bánki és Csonka a gyakorlati tapasztalatok alapján évről évre egyre inkább tökéletesítették, de az első karburátor szerkezeti gondolatát végig megtartották.

Megemlítendő, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára a karburátor feltalálásának 60. évfordulója alkalmából nagysikerű kiállítást rendezett, s korabeli dokumentumokkal igazolta Bánki Donát és Csonka János elsőbbségét.

 
Az autómatikus csőgyújtó Nyomtatás E-mail

A Bánki–Csonka-motor másik jellegzetes alkatrésze az automatikus csőgyújtó volt. Ennek a szerkezetnek kísérleteit Bánki és Csonka a végleges típusú Bánki - Csonka motor harmadik példányán végezték, s későbbi motorjaikon már ezt a gyújtószerkezetet alkalmazták.

Az automatikus csőgyújtás jelentőségét akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük a lánggyújtással járó tűzveszélyt. Lánggyújtás esetében a motor egész üzemideje alatt nyílt láng lobogott a hengerfejnél, ami veszélyes volt, s állandó felügyeletet kívánt. A lánggyújtással szemben az automatikus csőgyújtó – az ún. „öngyújtó” – zárt és kellőképp hőszigetelt rézcső volt, melyet a motor beindítása előtt 5 percig petróleumlánggal kellett hevíteni. Ettől kezdve a láng eltávolítható volt, mert a továbbiakban a gyújtócsövet a robbanások melege már önmagában véve is állandóan izzásban tartotta.

Az automatikus csőgyújtót Bánki 1894-ben megjelent tanulmányában már részletesen leírja, de azt a feltalálók, Bánki és Csonka csak 1896. április 25-én szabadalmaztatták. Találmányukra később az Egyesült Államokban is szabadalmat szereztek.

Az automatikus csőgyújtás megszerkesztése annak idején nagyon figyelemre méltó újítás volt ugyan, de jelentőségét az elektromos gyújtás kifejlődésével rövidesen elvesztette. 1900-ban Csonka maga is az elektromos gyújtás alkalmazására tért át, bár egyes motorokon az öngyújtót egészen 1903-ig használta.

 
Kisminták, anyagvizsgáló gépek Nyomtatás E-mail

Csonka a műegyetem tanműhelyében a különféle motorok előállításával egyidejűleg a műegyetemi tanszékek részére számos gépmodellt és kísérleti berendezést készített. Mint ilyeneket, külön is meg kell említeni a műegyetemi oktatás célját szolgáló, a műegyetem folyosóin kiállított gőzgépmodelleket, valamint a Közlekedési Múzeum részére készített egyes kismintákat.

Csonka készítette egyébként az 1896. évi milleniumi kiállítás területén üzembe helyezett kisvasút gőzmozdonyát is.

A műegyetemi tanszékek és egyes anyagvizsgáló intézetek számára Csonka számos anyagvizsgáló gépet gyártott, mégpedig mindenkor saját tervei szerint. Ezek kalibráló és ellenőrző műszereit szintén ő maga készítette.

Számos anyagvizsgáló gépet készített más intézetek és laboratóriumok részére is, így többek között a Mértékhitelesítő Intézetnek, a MÁV laboratóriumoknak és több cementgyárnak. Ezek a gépek a maguk idejében legalább is oly tökéletesek voltak, mint a külföldről szállítottak.

Külön is meg kell emlékeznünk azokról a papír- és szövetszakító gépekről, melyeket Csonka főnökével, Rejtő Sándor műegyetemi tanárral együtt konstruált. Ezek az eredetileg Rejtő – Csonka – Kraft (Máté) néven említett (később röviden már csak Rejtő-féle szakítógépnek nevezett) gépek pontosságuk és főleg diagramrajzoló szerkezetük elmés megoldása folytán voltak híresek. Efféle szakítógépet Csonka nagy számban készített külföldi hazai gyárak és anyagvizsgáló intézetek számára, de néhányat külföldi laboratóriumok részére is. Az első papiros szakítógép készítési időpontja ismeretlen, de kétségtelen, hogy ez a gép 1888 után (ekkor lett Rejtő műegyetemi tanár), de 1893 előtt készült (ti. ekkor jelent meg Rejtőnek a papiros vizsgálatra vonatkozó ismertetése, amelyben a szakítógépre már utalás történik).

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2